Új vendégkutatót fogadott Kutatócsoportunk
Tanja Sliskovic személyében a Zágrábi egyetem kutatója csatlakozott hozzánk három hónapra. November 7-én a RECENS szokásos keddi előadás sorozatának programjában tart előadást.
Tanja Sliskovic személyében a Zágrábi egyetem kutatója csatlakozott hozzánk három hónapra. November 7-én a RECENS szokásos keddi előadás sorozatának programjában tart előadást.
2017. október 24-27 között az előző heti alapozó kurzus haladó szintű folytatásaként rendeztük meg az „Advanced RSiena and Relational Event Models” workshopot, melyen nemzetközileg elismert hálózatkutatók segítségével nyílt lehetőség konkrét alkalmazási lehetőségek elsajátítására. A kurzus vezetői voltak: Christoph Stadtfeld, Timon Elmer és Boda Zsófia, mindannyian az ETH Zürich kutatói, valamint James Hollway a Genf-i egyetemről. A kurzus elsõ fele a Stochastic Actor Orientated Model (SAOM) felhasználóinak tudásának frissítését szolgálta RSiena környezetben. A kurzus második fele bevezetést nyújtott R statisztikai nyelv Goldfish csomagjának használatába. A mainzi EUSN konferencia után itt találkozhattak a résztvevők ezzel a programcsomaggal.
2017. október 13-18 között került megrendezésre az MTA TK Képzési program keretében a RECENS Kutatócsoport által rendezett „Kapcsolatháló elemzés RSiena-val” kurzus. A szintrehozó kurzus célja az volt, hogy betekintést adjon a társadalmi kapcsolathálók statikus és dinamikus elemzési módszereibe, valamint azok gyakorlati alkalmazásába, az R statisztikai környezetben, valamint, hogy a résztvevők a későbbiekben a saját munkájuk során is használni tudják a bemutatott elemzési módszereket. A bevezető hét egy alapja volt a következő heti (október 24-27) haladó RSiena elemzési módszerek kurzus követéséhez. Takács Károly kutatócsoportvezető elméleti bevezetője mellett Havelda Anikó, Kisfalusi Dorottya és Samu Flóra tartottak órákat a résztvevőknek.
Az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíj pályázatán kutatócsoportunk két tagja, Boros István és Habsz Lilla is sikerrel pályázott. Nyertes pályaműveik címe:
- Boros István: Szöveg alapú kapcsolatháló-elemzés a társadalomtudományokban
- Habsz Lilla: Az "acting white" vizsgálata magyarországi általános iskolákban
Megjelent a Századvég tematikus írása az álhírekről, benne munkatársunk, Szvetelszky Zsuzsa cikkével, valamint közelmúltbeli előadóink (Falyuna Nóra, Veszelszki Ágnes) írásaival.
Elérhető itt: https://szazadveg.hu/uploads/media/59888870e25b0/szazadveg-84-alhirek-201708.pdf
RECENS gyakornoki kiírás, 2017 ősz
Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjában működő MTA TK „Lendület” Research Center for Educational and Network Studies (RECENS) gyakornoki programot hirdet.
RÉSZLETEK ÉS JELENTKEZÉSI FELTÉTELEK (letölthető PDF)
Jelentkezési határidő: 2017. október 8. (vasárnap)
Pályázati felhívás: tudományos segédmunkatárs, EVILTONGUE 2017
A pályázat beérkezésének határideje: 2017. szeptember 30.
Letölthető PDF (full text) ide kattintva érhető el!
A Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete (MANYE) a Pécsi Tudományegyetem Nyelvtudományi Doktori Iskolája (PTE NYDI) és Doktorandusz Önkormányzata (PTE DOK) 2017. augusztus 30. és szeptember 1. között rendezi meg a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán (Pécs, Ifjúság útja 6.) a XXVI. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszust, amelynek központi témája az „Aszimmetrikus kommunikáció – Aszimmetrikus viszonyok”.
A Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriuma kutatócsoportunk tagjának, Keller Tamásnak a pályázatát sikeresnek bírálta, így ezúton is gratulálunk és köszöntjük őt a Bolyai ösztöndíjasok között.
Az ösztöndíj odaítélését tanúsító oklevél átadására 2017. július 5-én került sor ünnepélyes keretek között az MTA Székház Dísztermében.
Megjelent a socio.hu Társadalomtudományi Szemle 2017/2. száma, benne csoporttagunk Boros István, Czakó Ágnessel, Győri Ágnessel és Schmidt Lillával közös tanulmánya "Innovatív pedagógiai módszerek a szakmai oktatásban" címmel. Gratulálunk a szerzőnek!
A teljes cikk elérhető itt: http://socio.hu/uploads/files/2017_2/czako_tan.pdf